kariega-white-rhino

kariega-white-rhinoAz időnkkel nem tudunk gazdálkodni. Mindenkinek ugyanannyi ideje van. Akik sikeresebbek nálad, akik többet értek el, mint te, azok nem az idejükkel gazdálkodnak jobban (bármennyire is úgy tűnhet). Megtanulták a figyelmüket a megfelelő helyre irányítani. A figyelem, a fókusz a kulcsa a hatékonyságnak és eredményességnek. Attól függ, hogy eléred-e a céljaidat, hogy megfelelően tudod-e irányítani a figyelmedet.

A figyelem sokkal inkább véges erőforrásunk, mint az időnk. Amikor a nap végén abbahagyjuk a munkát, gyakran hivatkozunk arra, hogy „kifutottunk az időből”, valójában csak a figyelmünk összpontosításának végéhez értünk, pihenésre van szükségünk. A figyelmünk tekinthető egyfajta fizetőeszköznek, amit elkölthetünk. Ha azt választod, hogy figyelmed 80%-át felesleges dolgokra pazarlod (pl. egy irodai munka esetében állandó meetingekre), ne lepődj meg, hogy a maradék 20% a nap végén nem lesz elég többre, mint néhány email elküldésére, és túlterheltnek fogod magad érezni, pedig valójában nem csináltál semmi lényeges dolgot. (Az élet minden területén beazonosíthatod, hogy mire megy el a figyelmed.) Úgy gondoskodj a figyelmedről, hogy ez a világon a legértékesebb fizetőeszköz.

Idő + Megfelelő figyelem és fókusz = Elvégzett munka

A figyelem véges

Az orrszavúnak egyszerű az élete. Ha nem ért valamit, nekimegy… az embernek azért ennél kicsit jobban meg kell szerveznie életét. Emiatt fontos, hogy tudd, mikor mennyire vagy képes hatékony és eredményes lenni, nehogy a falba kelljen verned a fejedet, hogy nem értesz valamit (amikor valójában csak nem vagy a figyelmed megfelelő zónájában).

Egy átlagos napon különböző fázisai vannak a figyelmednek.

Proaktív figyelem: ekkor teljesen fókuszált tudsz lenni, és kész vagy meghozni a legfontosabb döntéseket vagy megoldani a legbonyolultabb feladatokat. A figyelem ezen szintje rettentően fontos.

Aktív figyelem: ekkor képes vagy figyelni, irányítani a fókuszodat, de néha már elkalandozol, és ilyenkor idő kell, amíg ismét visszaáll a fókuszod. A figyelem ezen szintje hasznos.

Inaktív figyelem: „a villanyok égnek, de senki nincs otthon”. Nem sok mentális energiád maradt, és ilyenkor igazán szenvedsz a bonyolult és komplex feladatokkal. A figyelem ezen szintje nem teljesen haszontalan, de nem túl értékes.

Nyilván ez egy elég durva megközelítés, ugyanakkor ha csak ezekre odafigyelsz, sokkal eredményesebben leszel képes dolgozni. A kulcs abban rejlik, hogy felismerd, a nap melyik szakaszaiban milyen a figyelmed, és úgy szervezd a feladataidat, hogy a megfelelő zónában végezd el.

Egy átlagos napon az én figyelmem így tagolódik:

5:00-7:00 Aktív
7:00-10:00 Proaktív
10:00-12:00 Aktív
12:00-14:00 Inaktív
14:00-16:00 Aktív
16:00-18:00 Proaktív
18:00-20:00 Aktív
20:00-23:00 Inaktív

 

Feladat: figyeld magad néhány napon keresztül, és vizsgáld meg, milyen idősávokban proaktív, aktív vagy inaktív a figyelmed. Ha ezt felismered, és ha csak a legfontosabb, legnehezebb feladataidra figyelsz, hogy a proaktív időszakodban végezd el, meglátod, sokkal eredményesebb leszel.

Sokkal kevesebb proaktív figyelmünk van, mint azt gondolnánk.

Az egyik fontos tényezője a lézerfókuszáltságnak, hogy legyen tiszta a fejed. Mármint belülről. Egyszerűen ne tart semmi felesleges információt az elmédben, írj le mindent. Nekem rengeteget segített, hogy bármikor, amikor támad egy gondolatom, leírom, felveszem diktafonra, vagy elmondom egy olyan embernek, akivel úgy is akarok róla beszélni, és majd ő eszembe juttatja. Így helyet hagyva az igazán fontos dolgoknak.

Sokkal fókuszáltabban tudsz dolgozni, ha mielőtt nekikezdenél egy fontos feladatnak, előveszel egy üres lapot, és kiírod, ami éppen a fejedben van. Mindent. Azt is, hogy venni akarsz három citromot, hogy este le akarod vágni a körmödet, vagy hogy éppen rossz érzéseid vannak valamivel kapcsolatban. Ettől lesz „üres” a fejed a jó értelemben, amitől zseniálisan tudsz majd figyelni, mert egy jó ideig nem lesz semmi, ami elterelné a gondolataidat.

Természetesen ez is csak konzisztens gyakorlással működik. Lehet, hogy amikor legelőször így kezdesz neki egy munkádnak, még nem tudod teljesen kitisztítani az elmédet, de néhány alkalom után már észre fogod venni a változást a figyelmedben. Ha napi szinten, folyamatosan csinálod, szokásoddá teszed, akkor pedig az eredményeidben is észre fogod venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.